Vác közéleti hírportálja

Váci Hírlap

Első osztályon utazott Mokánszky alpolgármester Japánba

Beszámoló az októberi testületi ülésről

2018. november 01. - Váci Hírlap

Milliós repülőjegyek, pár perces bizottsági ülések és egyetlen felszólalási lehetőség egy 4 milliárd forintos beruházás véleményezésére. A számok bűvöletében telt az októberi testületi ülés. Összefoglaljuk, amit tudni érdemes!

serdult_orsolya_26.JPG

Mokánszky Zoltán, váci alpolgármester | Fotó: Dunakanyar Régió

A választási kampány fontos ígérete volt a Vác turisztikai célú fejlesztésére szánt 4 milliárd forint. Ebből a kormányhatározat szerint 3 milliárdot kell a barokk belváros fejlesztésére, 1 milliárdot pedig egy váci múzeumnegyed kialakítására fordítani. Ennek előkészítésével bízta meg 2016 áprilisában a váci önkormányzat az SOS Bt.-t, melynek feladata volt két átfogó tanulmány elkészítése. Ezeket a kormány illetékes szerve, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) részére kell majd bemutatni, mint a város javaslatait a pénz megfelelő felhasználására. A 150 oldalas anyagot a Városháza ugyan már elküldte az MTÜ-nek, azonban a képviselők az októberi testületi ülésen 5 percben (!) kifejthették a véleményüket és elmondhatták javaslataikat. Jól érzékelteti a 4 milliárdos beruházás jelentőségét, és a rászánt idő rövidségét, hogy a város 2018-as költségvetése 8,5 milliárd forint. Ráadásul lett volna miről beszélni, hiszen a megrendelt tanulmány szerint

Vác jelenlegi termékkínálata még hazai szinten is gyenge ahhoz, hogy a város igazán vonzó célpont legyen. A marketingkommunikációja szinte hatástalan, nincs arculat, kevés a profi szakember.

Azonban az ellenzéki képviselők beszámolója szerint Mokánszky Zoltán alpolgármester (Fidesz) az észrevételeiket egyszerűen

semmitmondó nyavalygásnak

minősítette.

Pár perces bizottsági ülések és repülőutak Japánba

Az alpolgármester még egyszer főszereplő lett az ülés folyamán, ugyanis ellenzéki képviselők kérdéseiből kiderült, hogy a nehéz helyzetben lévő városi költségvetést figyelmen kívül hagyva, 870 000 forintért az első osztályra szóló jeggyel utazott Japánba a váci küldöttség tagjaként. Ezzel szemben képviselőtársa, Kovács Ágnes (Fidesz) ugyanennek a feléért megelégedett a turistaosztállyal is.

dsc0009-700.jpg

Mokánszky Zoltán, Fördős Attila és Pető Tibor (balról jobbra) | Fotó: Váci Napló

Szintén képviselői kérdésre érkezett válaszként, hogy a város Egészségügyi és Szociális Bizottsága ebben az önkormányzati ciklusban eddig 50-szer ülésezett, melyeknek legnagyobb része kevesebb, mint 12 percig (!) tartott. A városnak a bizottsági tagok tiszteletdíja havonta nagyjából 300 000 forintjába kerül.

Nem látszik megoldás a vasútállomás beázására

Továbbra sem derült ki, hogy miért nem érvényesíti a város a vasútállomás rendszeresen víz alá kerülő aluljárójára érvényes garanciáját a kivitelezőnél. A 20 milliárd forint uniós pénzből felújított, 2015-ben átadott állomás még az országos sajtót is megjárta az ott kialakuló valóban látványos állapotok miatt. A Kőkapu 2012 konzorcium által kivitelezett aluljáró nagyobb esőzések idején teljesen alkalmatlanná válik a közlekedésre. Az időjárás rosszabbra fordulásával pedig újra égető kérdés, hogy mikor történik lépés az ügyben.

6tnj5aalerwnfu8hs.jpeg

Az autós aluljáró 2016 őszén | Fotó: 444

Nem lesz ingyen a Vizes Sportok Háza 

Nagyjából két éve indult a Vizes Sportok Háza projekt kálváriája, melyről eddig is kevés információ került ki a nyilvánosság elé. A kiszivárgott hírek szerint a költségek nőhetnek, de a határidőket biztosan nem tudják tartani. Most úgy tűnik, hogy a finanszírozó országos sportszövetségek sem elégedettek a projekt „előrehaladásával”, ezért az elhúzodás által okozott 31 millió forintos többletköltséget a városra akarják terhelni. Az átadás határideje az idei év vége lenne, azonban az építkezés egyelőre nem kezdődött el.

A cikkhez felhasználtuk a Vácért Lokálpatrióta Egyesület és a SZAVAD Egyesület Facebook-oldalain közzétett beszámolókat.

Legyél képben Vácon! Kövess minket Facebookon: facebook.com/vacihirlap

A bejegyzés trackback címe:

https://vh.blog.hu/api/trackback/id/tr4914329093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása