Vác közéleti hírportálja

Váci Hírlap

Hogyan lett egy kisvárosi futballcsapat az NB1 sztárja? - 25 éves a váci Aranycsapat

2019. június 10. - Váci Hírlap

Éppen 25 évvel ezelőtt, 1994. június 4-én a Vác FC döntetlent játszott a Vasas csapatával az NB1 utolsó előtti fordulójában, és bebiztosította végső győzelmét a bajnokságban a szorosan mögötte loholó Honvéddal szemben. Ennek az évfordulónak a kapcsán elevenítjük fel a dicsőséges bajnoki idény történetét, az odavezető utat és a legfontosabb szereplőket.

vac.jpg

Ünneplés a győztes meccs után | Fotó: mifocink.com

Bár a szezon Wikipédia-oldala szerint "meglepetés" volt a váci csapat győzelme, valójában esélyesként vágtak neki a fiúk az évadnak. Az ehhez vezető útra 1987 tavaszán léptek rá, ekkor lett Iványi Károly a Vác FC elnöke. A csapat előtte már évek óta dominált az NB2-ben, szakmailag kiváló munka folyt, Iványi elsősorban László Attila, technikai igazgató munkáját emelte ki. Azonban a stadion nem volt megfelelő állapotban élvonalbeli meccsek megrendezéséhez. Az 1987-es feljutást követően mindössze két hónap alatt, részben társadalmi munkában építették ki a szükséges infrastruktúrát. A középmezőnyben ugyan az első két NB1-es szezonban is sikerült megragadni, nem fenyegetett a kiesés, azonban az igazi korszakváltást Csank János vezetőedző 1989-es leigazolása hozta meg. Első idényében még csak a 11. helyen végeztek, Csank erről egy interjúban azt mondta, hogy "nem is tudom, mi mentett meg a kirúgástól". Onnantól kezdve azonban összeállt a győztes formula a csapatnál, a következő évadban már 4.-ek lettek, mindössze egy ponttal lemaradva a dobogóról. 

Az ezt követő három NB1-es szezon pedig mára legenda lett, azóta is a váci futball legszebb és legeredményesebb éveit jelentik.

1992-ben és a rákövetkező évben is az ezüstérmet sikerült megszerezni, majd mindennek megkoronázásaként következett a 1993/94-es szezon. A csapat az egész idény alatt mindössze 3 vereséget szenvedett, és érdemes kiemelni, hogy az összes idegenben játszott mérkőzése közül csak egyszer maradt pont nélkül. A 3 vereség azért is érdekes, mert Csank János saját bevallása szerint ebben az évben vette fel azt a szokását, hogy a vesztes meccsek alatt viselt zakóit nem húzta magára többé. Ahogy ő fogalmazott, ebben a szezonban "könnyű dolga volt". Ezekből a zakókból is kiállításra került néhány a váci Művházban a 25 éves jubileum alkalmából.

27809207_f0d404ef2af6b7b6559afe87d6a0bef4_wm.jpg

Csank János a vesztes meccseken viselt zakókat nem vette fel többet | Fotó: Digisport

A győztes meccsek közül pedig nem egy valódi váci fociünnep volt, mint a Sopron elleni 7-0-ás kiütés, vagy éppen a Fradi hazai 3-2-es legyőzése egy rendkívül fordulatos meccsen, amivel ráadásul sikerült a tabella élére állnia a csapatnak. Ennek a legizgalmasabb pillanatairól érdemes megnézni ezt a rövid összefoglalót.

Hogyan volt lehetséges?

Az persze érdekes kérdés, hogy a sok nagy múltú, jóval nagyobb költségvetésből gazdálkodó elsőosztályú egyesület mellett mégis miként törhetett az élre ez a kisvárosi csapat? Iványi Károly ezt egy tavalyi interjúban úgy fogalmazta meg, hogy "a legfontosabb tényező a pénz volt. Engem ugyanis egy érdekelt: a végeredmény. Ha volt teljesítmény, fizettünk, ha nem, akkor nem. Nálunk senki nem kapott csak úgy pénzt. Akkoriban a "nagymenő" magyar kluboknál az volt a divat, hogy egy játékos kapott fizetést, meccsprémiumot, aláírási pénzt, pályára lépési pénzt. No, nálunk ilyen nem volt. Nálunk volt fizetés és meccsprémium, aminek egy részét ráadásul visszatartottuk, és csak a megfelelő helyezés elérése után fizettük ki. Azt hiszem, pont ez volt a motiváló a játékosoknak. Az, hogy itt muszáj volt teljesíteni, mert különben nem volt prémium, csak az alapfizetés, ami nem volt egy egetverő összeg, viszont ha nyertek, akkor szépen kerestek." 

A jó eredményeknek köszönhetően nemzetközi porondra is kiléphetett a csapat, bár ezeknek a meccseknek a megrendezésére nem volt megfelelő a váci stadion. Itt óriási sikereket nem értünk el, de érdemes a megemlíteni az UEFA-kupában a Dinamó Moszkva itthoni 1-0-ás legyőzését, illetve legnagyobb eredményünket, a holland FC Groningen kiejtését 1992-ben, ugyanebből a sorozatból.

A csapat

Az edző elévülhetetlen érdemei mellett érdemes megjegyezni, hogy akkoriban válogatott játékosok is játszottak a Vác FC színeiben. Az egyik legnagyobb névnek a hátvéd poszton játszó Nagy Tibor számított, aki 17 alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban, de meghatározó része volt a védelemnek Puglits Gábor is. A csatársort Répási László és Füle Antal alkotta. Utóbbinak a bajnoki címmel végződő szezon az egyik legnagyobb idénye volt, 15 góljával harmadik helyen végzett a góllövő listán. Érdemes megemlíteni, hogy Csank János a kapuban álló Koszta Jánost tartotta az akkori csapat legjobbjának.

2019_05_12_vac-tiszakecske_0087.jpg

A csapat és a szakmai stáb is összeállt a 25 éves jubileumra | Fotó: vacfc.com

Mi lett utána?

Sajnos a bajnoki cím után nem maradt egyben az a gárda, akiknek a sikeres éveket köszönhettük. Csank János még egy évet húzott le a csapatnál, aztán Görögországba szerződött, és később ugyan egy szezonra még visszatért Vácra, a korábbi eredményeket már vele sem sikerült megismételni. Mellette sok kulcsember is távozott, Nyilas Elek a Fradihoz, Hahn Árpád a Honvédhoz szerződött, Füle Antal kölcsönbe került az MTK-hoz, Répási pedig a Csepelnél folytatta. Érdemes kiemelni, hogy Nagy Tibor egészen 2000-ig, pályafutása végéig Vácon maradt, összesen 352 meccset játszott a csapat színeiben, ami éppen visszavonulása évében esett ki az első osztályból.

Iványi Károlyt 1998-ban bocsátották el az egyesülettől. Ő maga tragikusan élte meg az eltávolítását az akkoriban tartozásokat maga előtt görgető klub éléről. Erről az időszakról azt mondta, hogy "nekem az a csapat volt az életem. Volt egy stratégiai elképzelés az infrastruktúra fejlesztésére, szerettem volna egy olyan stadiont, ahova hétvégenként 7-10 ezer ember jár. Komoly szakmai terveim voltak, és bevallom, titkon azt reméltem, hogy a Vác elnökeként megyek majd nyugdíjba. Nekem ez a hazám, én itt szerettem volna nagyot alkotni, nagy csapatot építeni. Fél óra alatt az egész romba dőlt."

vac_ivanyi_1.jpg

Iványi Károly, a Vác FC akkori elnöke a bajnokcsapat tablójával | Fotó: mifocink.com

Idén májusban megünnepelték az évfordulót, sajnos szerencsétlen módon egy 1-0-ra, a Tiszakécske ellen elvesztett meccs szünetében. De vajon lesz-e a Vác megint bajnok a mai Videoton és Fradi által uralt NB1-ben, ahol megfelelő pénzügyi háttér és külföldi légiósok nélkül a bennmaradás is alig elérhető? Bizakodó választ erre jelenleg nehéz lenne adni. Mindenesetre ma Magyarországon minden futballfejlesztés egy stadionnal indul, így nem meglepő módon Vácon is évek óta tervben van a Ligeti Stadion felújítása. Erre egy 180 milliós hitel felvételét már 2016-ban megszavazott a képviselő-testület, aztán parkolópályára került a projekt. Tavaly azonban új lendületet kapott, és a csapat hazai meccseit a rövid szünet után már újra váci stadionban játszhatja. Jelenleg is folynak a munkálatok, az ambíciózus látványtervek a stadion honlapjára is kikerültek. Kíváncsian várjuk a folytatást.

2019_05_12_vac-tiszakecske_0013.jpg

A szurkolók is köszöntötték a bajnokokat a váci stadionban | Fotó: vacfc.com

Végül pedig álljon itt az 1993/94-es bajnoki szezon csapatának névsora: Hahn Árpád, Koszta János, Nyilas Elek, Puglits Gábor, Nagy Tibor, Kriska Gábor, Aranyos Imre, Romanek János, Füle Antal, Víg Péter, Simon Antal, Szedlacsek István, Kasza István, Répási László, Molnár György, Miovecz Zoltán, Dzurják József, Szalai Attila, Sallai Tibor, Burzi Attila, Nyikos József, Schwarcz Zoltán, Bereczki Péter, Hámori István és Kelemen Zsolt. Köszönjük fiúk!

Legyél képben Vácon! Kövess minket Facebookon: facebook.com/vacihirlap

A bejegyzés trackback címe:

https://vh.blog.hu/api/trackback/id/tr6614797604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása