Vác közéleti hírportálja

Váci Hírlap

Cserben hagyta a váci háziorvosokat a kormány - az önkormányzat vitt használható maszkokat

2020. április 26. - Németh E. Ádám

Most, a koronavírus járvány idején nagyon nem mindegy, hogy például a háziorvosok milyen védőfelszerelésben dolgozhatnak. Az Országgyűlésben Vác parlamenti képviselője nemrég azt állította a védőfelszerelésekről, hogy „A háziorvosok számára is ingyenesen biztosítottuk ezt, arra törekedtünk, hogy … akik az első vonalban dolgoznak az egészségügyben, megkapják ezt kellő mértékben.”

face-mask-4986596_1920.jpg

A járványügyi helyzet kezelésének kezdetekor a váci háziorvosok a kormánytól lényegében csak sebészi maszkokat kaptak, melyek nem biztosítanak kellő védelmet. Az ennél használhatóbb felszerelést nem az egészségügyért is felelős minisztériumtól kapták – ahol Rétvári Bence államtitkár –, hanem a váci önkormányzat sietett segítségükre, amelynek nem lett volna kötelessége ellátni a háziorvosokat. A város vezetése a fertőtlenítő szereken, és normál maszkokon túl olyan, FFP2 besorolású maszkokat is biztosított a háziorvosoknak, melyek megszűrik a vírust.

Hasonló maszkokat sem márciusban, sem azóta nem biztosított a váci háziorvosoknak Rétvári kormánya.

Hasonló a helyzet Vác idősotthonában is. Az intézmény és az önkormányzat biztosította a védőfelszereléket. Mint ahogy a város biztosította a kórokozók megsemmisítésére is használható ózongenerátorokat a háziorvosi rendelők és az idősotthon fertőtlenítésére.

Korábban megírtuk, Rétvári Bence parlamenti képviselősége alatt a váci kórház álláshelyeit a Fördős-Pető-Mokánszky féle városvezetés 55-tel csökkentette. Ugyanezen időszakban Pest Megyében több mint 300-al csökkentették a kórházi ágyak számát, a Jávorszky kórházban közel félszáz ágyat szűntetett meg Rétvári Kormánya.

A bejegyzés trackback címe:

https://vh.blog.hu/api/trackback/id/tr5315642264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása