Vác közéleti hírportálja

Váci Hírlap

Mokánszky: felelősség nem, törvénytelen pénzlenyúlás igen

2020. június 21. - Németh E. Ádám
zoltanszky_mokan.jpg
Még mindig nem árulja el Mokánszky Zoltán, hogy miért halogattak több éven át fejlesztéseket és felújításokat, melyeket azonban már három hónap után számon kértek az új városvezetésen. A váci Fidesz-KDNP alakulat szellemi vezetője most éppen azt kürtölte világgá sajtótájékoztatós magamutogatásán, hogy egy kormányhivatali irat szerint nem volt szabályos a városvezetés januári, rá vonatkozó tájékoztatás kérése.

A kormányhivatali irat szerint ugyanis nem nevezhető meg képviselő a döntések felelőseként. Mokánszky pedig erre hivatkozva bújna ki a válaszadás alól. Merthogy az eredeti kérdéseket fél év alatt sem sikerült megválaszolnia a város pénzén luxusrepülőző politikusnak. Pedig a váciakat valószínűleg jobban érdekelné: mégis, hogy volt képe két hónap után követelni például a Sirály utcai óvoda előtti útszakasz, és más évtizedes probléma helyzetének megoldását. Pláne azt követően, hogy 2010 és 2019 között alpolgármesterként ezeket a gondokat nem volt képes orvosolni.

Felelősségvállalás nagy ívben elkerülve

Vác önkormányzata a most vitatott határozatban a következőkre szólította fel a várost kilenc éven keresztül vezető Fidesz-KDNP-s politikusokat, amelyeket ugyanők a mai napig nem hajtottak végre:
  • Pető Tibor és Mokánszky Zoltán kérjen bocsánatot azért, mert a sport- és rendezvénycsarnok ügyében a kormány felé 2018-ra vállalt kötelezettségüket megszegve még csak a megvalósíthatósági hatástanulmány sem készült el.
  • Mokánszky Zoltán kérjen bocsánatot azért a váci polgároktól, mert az általa felesleges kiadásnak nevezett főtéri feltárás esetleges hiánya városunk múltjának megismerését, az emlékek nyilvánosságra kerülését és a helyi turizmus fellendítését akadályozta volna.
  • Mokánszky Zoltán adjon számot arról, hogy az a négy beruházás – amelyeket aztán már januárban számon kért a vezetésen – miért nem valósult meg az elmúlt 9 évben, ha a problémák már akkor is ismertek voltak.
A testület ezzel együtt azt szorgalmazza, hogy Mokánszky Zoltán a jövőben felkészültebben tegye meg javaslatait, különös tekintettel a város jövőjét jelentősen befolyásoló döntések meghozatalában.

Önlejáratás: milliók a zsebbe törvénytelenül

Ez tehát még januárban volt, de a válaszokat még mára sem sikerült megírnia a félmilliárdos tartozást felhalmozó korábbi garnitúra alpolgármesterének, aki most a városvezetést azzal is vádolta, hogy lejáratja a Fidesz-KDNP-s képviselőket. Pedig nincs szükség erre, hiszen ő ezt rendszeresen megteszi az ilyen kétségbeesett próbálkozásokkal saját maga. Nem beszélve arról, hogy gyorsan napvilágra került: felügyelőbizottsági tagságért milliós nagyságrendű pénzt vágott zsebre törvénytelenül.
Majd mialatt a város vezetése a munkáját végezte, Mokánszky volt az, akinek azzal sikerült a hírekbe kerülni, hogy az egyik álhíroldal munkatársával suttyomban fényképezte a városháza tisztasági festését, luxusberuházásnak mondva azt. Minden bizonnyal az ilyen fokú szereplési vágy veszi el aztán az energiáját attól, hogy a váciak érdekében együtt tiltakozzon a város vezetésével a párttársai által végrehajtott százmilliós kormányzati elvonások ellen.
Ezeket a kérdéseket tette fel az önkormányzat a korábbi városvezetőnek, miután kilenc éves regnálása alatt az alábbi ügyekben nem történt érdemi előrelépés, viszont Mokánszky a leváltásuk után már két hónappal a problémák megoldását várta el az új testülettől.

a.) A Zeke utcához javasolt gyalogos átkelőhely kivitelezése miért nem került betervezésre a 2017.-es, 2018.-as, 2019-es költségvetésbe?

b.) A Sirály utcai óvoda előtti útszakasznál mióta kényszerül felhajtani pl. a szemétszállító tehergépjármű a szegélyre, ezen munka kivitelezése miért nem került betervezésre a város 2011-2019-es költségvetésébe az elmúlt 9 évben? Pontosan mit tett az önkormányzat, Mokánszky Zoltán alpolgármester, a probléma megoldásáért, valamint milyen számításokra alapozza a 1,5 millió forintos becsült költséget?

c.) A Rigó u. 2. sz. előtti parkoló állapota mikor vált olyanná, mely az aszfaltozást indokolja? Az elmúlt 9 évben pontosan mit tett az Önkormányzat és Mokánszky Zoltán volt alpolgármester a probléma megoldásáért, valamint milyen számításokra alapozza a 4 millió forintos becsült költséget?

d.) A Virág utcai játszótér körbekerítése érdekében az elmúlt 9 évben pontosan mit tett az Önkormányzat és Mokánszky Zoltán volt alpolgármester, ezen munka kivitelezése miért nem került betervezésre a város 2011-2019-es költségvetéseibe, valamint milyen számításokra alapozza a 3,6 millió forintos várható költséget?

 


A bejegyzés trackback címe:

https://vh.blog.hu/api/trackback/id/tr4315669876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása