Vác közéleti hírportálja

Váci Hírlap

Már mocskolódik a fideszes volt igazgató - Fördősék távhő-ügyintézőnek adtak bizalmat

2021. január 05. - Németh E. Ádám

 

 

peto-retvari-fordos.jpg

Még meg sem száradt a tinta a decemberben kinevezett Váci Család- és Gyermekjóléti Központ új igazgatójának kinevezési papírján, az eddigi fideszes vezető már megkezdte utódja befeketítését. Hol máshol, mint a Rétvári Bencének dolgozó fideszes párttársa, Zámbó Emese mocskolódó oldalán, a Vác Online-n jelentette meg írását Pető Csilla.

Az eddigi igazgató azt állítja, hogy utódjának „semmilyen tapasztalata, sem elméleti sem pedig gyakorlati nincsen.” Furcsa megállapítás ez a Fidesz egyik helyi önkormányzati képviselőjétől, hiszen a vac.hu-n nyilvánosságra hozott életrajzi adatok szerint a most bizalmat kapott új igazgató 1998-tól megszakítás nélkül az egészségügyben, majd 2006-tól a szociális ellátórendszerben dolgozott, és évtizedes vezetői gyakorlatot szerzett. Mindezt főiskolai és egyetemi szakirányú diplomák megszerzésével alapozta meg.

A fideszes kekeckedő, a volt igazgató, Pető Csilla ilyen folyamatos szakmai karriert nem tud felmutatni, és nem csak azért, mert 2002-ben települt át Magyarországra.

A szintén a vac.hu-n elérhető életrajzi adata szerint Fördős Attila polgármestersége és Pető Tibor alpolgármestersége alatt kapott állást a váci polgármesteri hivatalban, pályáztatás nélkül. Kis kormányhivatali kitérő után a Váci Távhő Kft-nél lett ügyintéző (ahol bizonyára komoly gyermekvédelmi tapasztalatokkal gazdagodott…), onnan repítette a frissen megalapított új költségvetési intézmény, a családsegítő szolgálat igazgatói székébe az egy éve elzavart Fördős-féle helyi fideszes többség. Hogy miként, arról nem sok dokumentum tanúskodik, mert Pető zárt üléshez ragaszkodott az öt évvel ezelőtti megválasztásakor.

Pető Csilla – akinek ma járt le a vezetői kinevezése – valami hatalmasat nem alkothatott a kollektíva egyben tartása, és a jó munkaköri légkör megteremtése területén, mivel az internet tele volt és van az általa eddig igazgatott intézmény álláshirdetéseivel. Ez azt mutatja, hogy a többi váci intézményhez képest kiemelkedő lehetett a dolgozói elvándorlás. A szintén hozzáférhető ellenőrzési megállapítások szerint az intézmény nem mindig felelt meg minden előírásnak.

Pető Csilla az önkormányzati választásokon is megmérettette magát, és bár nem egyszer próbálkozott, egyszer sem kapott Deákváron annyi szavazatot, hogy a városrész képviselőjévé válasszák. Jelenleg a Fidesz-KDNP listájáról kapott mandátumot birtokolja Pető. Rövid képviselői tevékenységének egyik nagy baklövése volt, amikor lakóházának közelében lévő közterület fűmagasságát úgy próbálta tálalni, mintha az az elhanyagoltságról árulkodna. Mint kiderült, az általa fotózott terület egyáltalán nem volt elhanyagolt, a fű magassága jóval a 30 centiméter alatt maradt. 

A bejegyzés trackback címe:

https://vh.blog.hu/api/trackback/id/tr4316373264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása