Vác közéleti hírportálja

Váci Hírlap

RÉTVÁRI TÁRSASÁGA MÉG LEJJEBB SÜLLYED: A JELÖLTEK NEVÉRŐL IS HAZUDIK A VÁC ONLINE

2020. november 20. - Németh E. Ádám

vac_online_valasztasi_eredmeny_20nov20_nografika.jpg

Szokása szerint újabb „cikkében” is a parlamenti ellenzéket és a váci városvezetést próbálta ócsárolni a Vác Online nevű lejárató oldal. De olyan orbitális hazugságot sikerült közölnie a portál főszerkesztőjének, ami a korábbi kamuzásain is túltesz. Az írás a parlamenti választáson szerintük induló ellenzéki jelölteket feketítené be, melyhez illusztrációként bemutatták (volna) a váci választókerület korábbi eredményeit és jelöltjeit. Azonban olyan személyeket tüntettek fel jelöltként, akik soha nem indultak el a váci körzetben, vagyis már a lefutott választásokról, azok tényeiről is hazudnak.

Mindezt mi más céllal tennék, ha nem azzal, hogy újra és újra – akár hamis adatok publikálásával – lejárassák azokat, akik a választáson például Vácon is feltörölték a Fördős-féle társasággal a padlót. Ezt sem lenyelni, sem kiköpni nem tudja a Rétvári Bencéhez köthető Vác Online, amelyik az eddigi írásaihoz képest is hülyébbnek gondolta a váci embereket.

Mint ismeretes a Vác Online-t kiadó, Sződligetre bejegyzett kft. annak a Zámbó Emesének a kizárólagos tulajdonában van, aki a sződligeti Fidesz szervezet vezetőjének vallotta magát, és a Fidesz-KDNP színeiben indult – és szerepelt le – a helyi választáson. Ő Rétvári Bence embere, korábban több fórumán a mikrofonadogató szerepet gyakorolta.

A legújabb, ezúttal is átveréssel fűszerezett cikk szerzője pedig az a Hujbert István, aki rendre mosolyogtató tudatlanságról tesz bizonyságot a váci közélet kapcsán. Ami nem csoda, hiszen Nagymarosról szállítja butaságait.

Ismert, hogy a Vác Online a valótlan állításai miatt pereket bukott el, a bíróság helyreigazításra kötelezte, de per nélkül is közölt már hazug állításai miatt helyreigazítást.

A bejegyzés trackback címe:

https://vh.blog.hu/api/trackback/id/tr5616292700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása