Vác közéleti hírportálja

Váci Hírlap

Frizbizés helyett szobrokat kerülgetünk majd a váci Duna-parton milliókért

Beszámoló a novemberi testületi ülésről

2018. december 01. - Váci Hírlap

A váci strand előtti füves területet tervezi szobrokkal beborítani az önkormányzat. Bár korábban minden érintett városi bizottság leszavazta az ötletet a magas költségek miatt, Fördős Attila végül meggyőzte a fideszes képviselőket, hogy szükség van szoborparkra a Duna-parton. Ez és még sok meglepő fordulat a november testületi ülésen. Összefoglaljuk, amit tudni érdemes!

dp.jpg

Ezt a részét tervezi a Duna-partnak szobrokkal borítani az önkormányzat

Mégis megveszi a város nagyjából 35 millió forintért a Duna-partra tervezett szoborparkot és a Sajdik-gyűjteményt. Ehhez némi trükközésre volt szükség, ugyanis első körben minden érintett városi bizottság leszavazta a javaslatot, figyelembe véve a nehéz helyzetben lévő városi költségvetést. Ráadásul politikai megfontolásokról szó sem lehetett, hiszen az indítvány Fördős Attila polgármester (Fidesz) nevéhez fűződik, és ezekben a bizottságokban a tagok többsége fideszes képviselő. A polgármester másodjára már nem bízta a véletlenre a dolgot és sürgősségi indítványként tűzte napirendre a javaslatot. Ennek előnye, hogy ilyenkor már nem kötelező kikérni a bizottságok szakvéleményét, hanem azonnal szavazásra lehet bocsátani az indítványt. Meglepő módon

ugyanazok a fideszes képviselők ezúttal támogatták a vételt, akik a fent említett bizottságok tagjaiként még elutasították azt.

A Sajdik-gyűjtemény megvásárlásával elvben több ellenzéki képviselő is egyetértett, azonban a pénzügyi helyzetre való tekintettel az időzítést érthetetlennek tartották. Hiszen egy olyan kiállításról van szó, amely már sok éve a városban található és látogatható, és nem voltak arra utaló jelek, hogy ezen az eddigi tulajdonos változtatni akarna.

A szoborpark viszont problémásabb kérdés, hiszen a 13 nagyméretű szobrot a Duna-korzó strand előtti nagy füves területén tervezik elhelyezni. Kérdés, hogy miért kell a jó időben rendkívül népszerű, gyerekek által játékra, felnőttek által sportra igénybe vett területet elvenni a mozgásra vágyók elől?

dsc0009-700.jpg

Ők nem vágynak a mozgásra?

Beruházások és érdekes kérdések

A polgármester ezen kívül sok városi projekt megvalósítási határidejét is bejelentette.

  • Bauer utcai bölcsőde (2019. szeptember 26.)
  • Vizes Sportok Háza (2019. december 31.), melynek kálváriájáról itt írtunk részletesebben
  • Duna-parti mobilgát (2020. május 31.)
  • multifunkcionális sportcsarnok (2021. május 15.)

Választ nem kaptak ugyan, de ellenzéki képviselők feltették a kérdést, hogy idén miért nem szervez veszélyeshulladék-gyűjtést az önkormányzat. Kiderült továbbá, hogy a váci autósok megfelelőnek (!) tartják a mélygarázs díjszabását. Továbbá néhányan firtatták a múlt heti krumpliosztás finanszírozásának kérdését, de Fördős Attila és Balkovics Péter fideszes képviselő nem árult el semmit a krumpli forrásáról, sőt megkérdőjelezték, hogy ez az ügy egyáltalán a városra tartozik.

A cikkhez felhasználtuk a Vácért Lokálpatrióta Egyesület és a SZAVAD Egyesület Facebook-oldalain közzétett beszámolókat.

Legyél képben Vácon! Kövess minket Facebookon: facebook.com/vacihirlap

A bejegyzés trackback címe:

https://vh.blog.hu/api/trackback/id/tr6014408116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása