Vác közéleti hírportálja

Váci Hírlap

40 millió forint értékben foglalkoztatta önmagát és családját a váci színház igazgatója - a helyén marad

Beszámoló az áprilisi testületi ülésről

2019. április 29. - Váci Hírlap

Korábban megírtuk, hogy ellenzéki képviselők szerint a váci Dunakanyar Színház igazgatója, Kis Domonkos Márk az elmúlt években több milliós értékben kötött önmagával szerződéseket a színház számlájára. Az áprilisi testületi ülésen nyilvánosságra került, az önkormányzat által elvégzett ellenőrzés nemhogy megerősítette a feltételezéseket, de további részletekre is fényt derített a színház problémás gazdálkodásáról. Az igazgatóval szemben kezdeményezett bizalmi szavazást Fördős Attila, polgármester végül nem rendelte el. Ezen felül szó esett még arról, hogy Pest megyei települések fejlesztését célzó állami programokra a városvezetés valamiért nem adott be pályázatot. Illetve arról, hogy a tavalyi év költségvetésébe belekalkulált felújítások mindössze negyedében történt bármilyen előrelépés. Összefoglaljuk, amit tudni érdemes!

cimlap.jpg

Középen Kis Domonkos Márk, a váci Dunakanyar Színház igazgatója | Fotó: Dunakanyar Régió

Az áprilisi testületi ülésen nyilvánosságra került dokumentum az önkormányzat Ellenőrzési Hivatala által elvégzett, különböző önkormányzati tulajdonú cégeket vizsgáló ellenőrzés összefoglalóját tartalmazza. Ezek közé tartozik a váci Dunakanyar Színház, amelynek az idei városi költségvetésből 40 millió forint jut. A jelentés fő megállapításai szerint

  • Kis Domonkos Márk, a színház igazgatója saját és közeli hozzátartozója érdekeltségébe tartozó cégekkel kötött szerződéseket a színház számlájára (ellenzéki képviselők beszámolói szerint ezek értéke 40.000.000 forintra tehető)

  • ezen felül önmagát és közeli hozzátartozóját foglalkoztatta a színháznál egyéni vállalkozóként anélkül, hogy erre a tulajdonos önkormányzat engedélyt adott volna

  • továbbá ügyvezetője volt VéNégy Fesztivált szervező cégnek, de erről a pozíciójáról összeférhetetlenség miatt le kellett mondania.

A jelentés szövegéből nem világos, hogy pontosan kik és hányan lehetnek a közeli hozzátartozók. Ellenzéki képviselők arról írtak, hogy az egyikük Kis felesége, aki a VéNégy Fesztivál Facebook-oldalának kezelője, valamint korábban a színház kommunikációs vezetőjeként dolgozott. A jelentésből az is kiderül, hogy Kis a váci önkormányzati és állami támogatásokból is finanszírozott fesztivál nevét saját maga akarta levédetni, az önkormányzat értesítése nélkül.

Mindennek ellenére hatósági feljelentés nem született az ügyben. Az ellenzéki képviselők bizalmi szavazást kezdeményeztek Kis Domonkos Márkkal szemben, azonban Fördős Attila polgármester ezt nem volt hajlandó elrendelni.

Így bár az önkormányzat ellenőrzése megállapította a szabálytalanságokat, a felelősségrevonás ezúttal is elmarad.

(Hasonló dinamikája volt egy tavaly előtti esetnek, amikor feltehetően fideszes képviselők rongálták meg a deákvári KRESZ-parkot, és bár a rendőrségi eljárás megállapította az egyik elkövető felelősségét, a frakció azóta sem hozta nyilvánosságra az érintettek nevét.)

A színház sötét ügyei

Ahogy korábban már megírtuk, a Dunakanyar Színház az ott folyó színvonalas szakmai munka ellenére is a “mutyizás” szinonimája lett Vácon. Ismert, hogy tavaly a felújítására kiírt 336 milliós pályázatra mindössze egy (!) cég adott be érvényes árajánlatot, ami éppen a város kulturális bizottsága egyik tagjának, Bodonyi Bélának a résztulajdonában van. (Az ő neve onnan lehet ismerős, hogy tavaly áprilisban Pető Tibor alpolgármesterrel együtt a legendás “Egyszerűen senkik vagytok, hej-hej!” videóval lepte meg a város nem fideszes szavazóit.) 

vac2-795x506.jpg

Fotó: szinhaz.org

Dunakeszin piacfelújítás, Verőcén szabadstrand, Vác nem pályázott

Két állami pénzköltő programból is kimaradt Vác az elmúlt időszakban. Az egyik a "helyi piacok fejlesztése Pest megyében" néven futott, melynek keretében összesen 2,2 milliárd forint jutott 20 Pest megyei településnek a piacuk felújítására, Dunakeszi például 148 millió forintot kapott. A másik egy 1 milliárd forint összértékű program, amely a Dunakanyar szabadstrandjainak vonzóbbá tételét tűzte ki célul. Ennek keretében kapott pénzt például Zebegény, Verőce és Szentendre is. Ellenzéki képviselői kérdésre válaszul derült ki, hogy

Vácnak azért nem volt esélye ezekhez a forrásokhoz jutni, mert tervek híján az önkormányzat pályázatot sem nyújtott be.

strand.jpg

Szeretnénk ilyet, de nem pályázunk | Fotó: MTI

Hová megy a város pénze?

Szomorú tények derültek ki a 2018-as költségvetés végrehajtásáról benyújtott beszámolóból is. Az önkormányzati mérleg tavalyi vesztesége majdnem félmilliárd forint volt. Eközben a 21 betervezett önkormányzati felújítás közül 5 esetben történt valamilyen teljesítés, és az eredetileg erre szánt összegnek csak a 17%-át költötték valóban ilyen célokra. De a beruházások terén sem jobb a helyzet: az összes betervezett összegnek a 2,6%-a került ténylegesen elköltésre. Egy példát kiemelve, a közutak felújítását és fejlesztését célzó 29 projektből mindössze 5-ben történt bármilyen előrelépés. A nem megvalósultak természetesen az idei költségvetésbe is bekerültek.

Legyél képben Vácon! Kövess minket Facebookon: facebook.com/vacihirlap

A bejegyzés trackback címe:

https://vh.blog.hu/api/trackback/id/tr1514787010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása