Múlt hét csütörtökön hozta nyilvánosságra Vácon induló jelöltjei nevét a Fidesz. Fördős Attila polgármester mellett az összes jelenlegi ...
Mégse épül mobilgát Vácon - az eddig kapott 74 milliós támogatást vissza kell fizetni
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium önkormányzatnak küldött leveléből az derül ki, hogy az "Árvízvédelmi fejlesztés Vácon" című ...
Hogyan lett egy kisvárosi futballcsapat az NB1 sztárja? - 25 éves a váci Aranycsapat
Éppen 25 évvel ezelőtt, 1994. június 4-én a Vác FC döntetlent játszott a Vasas csapatával az NB1 utolsó előtti fordulójában, és bebiztosította ...
Fogy a levegő váci színházigazgató körül
Az áprilisi testületi ülésen nyilvánosságra került önkormányzati ellenőrzésből derült ki, hogy a váci Dunakanyar Színház igazgatója, Kis ...
40 millió forint értékben foglalkoztatta önmagát és családját a váci színház igazgatója - a helyén marad
Beszámoló az áprilisi testületi ülésről
Korábban megírtuk, hogy ellenzéki képviselők szerint a váci Dunakanyar Színház igazgatója, Kis Domonkos Márk az elmúlt években több milliós ...
Csónakház biztosan épül, nem biztosan pedig sok minden más is
Két nappal ezelőtti cikkünkben írtuk, hogy a legutóbbi testületi ülésen határozatlan időre, ingyenes területhasznosítási jogot szavazott meg a ...
Leáldozott a vasútállomáshoz vezető cseresznyefasornak
A márciusi testületi ülésen döntés született arról, hogy a Széchenyi utca vasútállomáshoz vezető szakaszán található cseresznyefasor ...
Crossfit termet építene? Tessék, itt van a váci Duna-part 50 évre ingyen!
Rendhagyó beszámoló a márciusi testületi ülésről
Ebben hónapban a testületi ülésről szóló beszámolónkban rendhagyó módon csak egyetlen napirendi pontról lesz szó: a váci Duna-part majdnem ...
Napokkal az átadás előtt alapították a céget, amelyik a 40 milliós veszteséget termelő mélygarázst takarítja
Nemrég írtunk róla, hogy az újonnan megnyílt mélygarázs a tavalyi évben 40 millió forint veszteséget termelt a városi költségvetésnek, amihez ...
40 milliós veszteséget termelt tavaly az újonnan megnyílt váci mélygarázs
A közel 10 éves politikai és jogi huzavona után átadott létesítmény számára 2018 volt az első év, amikor már "élesben" üzemelhetett. Sajnos ...